Illés Beáta interjúja Villányi Lászlóval

Interjú Villányi Lászlóval, kortárs költőnkkel


„biciklimről mindig odapillantok a kertbe,
hátha meglátom a lányt, akit gyerekkoromban"

Hogy miért pont Villányi? És miért épp kortárs költészet?
Ha olvastatok már Villányi verset vagy kötetet, avagy bármit, ami az Ő tollából született, azt hiszem megértitek, hogy miért rá esett a választásom. Műveit azonban kevesek ismerik. Kevesen, mert manapság kortárs költőktől verset olvasni már vagy még nem divat. Engem viszont minden szava motivál és egyre nagyobb löketet ad ahhoz, hogy megismertessem a világgal mind magát a költőt, mind annak munkásságát, abban bízva, hátha többekből sikerül általa előcsalnom az irodalmi vénát.


 Gyermekként mi szeretett volna lenni, ha felnő?
János Vitéz. Főként Iluska miatt.

 És honnan ered az írói véna?

Egyik nagyapám vasutas volt, tőle örökölhettem a szavak rendezésére való hajlamomat, hiszen azoknak éppúgy rendben kell „közlekedniük”, mint a vonatoknak. Másik nagyapám kőműves volt. A francia költő, Reverdy írta: „ A költő kőműves, egymáshoz illeszti a szavakat”.

 Emlékszik még az első versére, annak keletkezési körülményeire?

Érettségi után írtam, még az első szerelmemnek.

„borotvám mindkét éle töredéket súg”

Van valami titka az íráshoz? Mármint van múzsája, mitől kap, miből merít ihletet?

Egy látszólag hétköznapi történés is tele lehet költészettel. Csak figyelni kell a világot, időt hagyva a tűnődésre. Ha az embernek megadatik, hogy szerelemben éljen, mint most nekem, és van Múzsája, akkor rengeteg inspirációban van része.
 Van esetleg valamilyen verséhez kapcsolódó anekdotája, amit szívesen megosztana az olvasókkal?
A Magyar Rádió keleti társalgó című műsorában Sári László és Juhász Ottó arról beszélgettek: az ókori Kínában mennyire természetes volt, hogy a költők női szerepben írjanak verset, nem szégyellték, hogy van feminin énjük. Ezt a rokonszenves szemléletet ápolgatni kezdtem magamban, s rövidesen megírtam az „ismeretlen kínai költőnő” versét. Később az a termékenynek bizonyuló költői ötletem támadt, hogy más nemzetiségű, nyelvű költőnőket is teremtsek, nő és férfi közötti helyzeteket, sorsokat, szerelmeket, akár egy élet regényét tömörítve négy sorba. Nem egészen egy év alatt így született legutóbbi könyvem, s jelent meg tavaly: valaki majd – ismeretlen költőnők versei címmel.

 Mit csinál, amikor éppen nem „költ”?

Szerkesztem a győri Műhely folyóiratot. Napi néhány órás olvasás hozzátartozik az életemhez. A barátokkal való levelezés, beszélgetés úgyszintén. Szeretek sétálni, biciklizni, zenét hallgatni, jó filmeket, kiállításokat, izgalmas focimeccseket nézni.

„barna pókocska simul karom-
hoz, sétálgatunk napestig”

A gyermekei is örököltek valamit ebből a tehetségből?

Meglehetősen kreatív mindkét fiam. Daninál ez főként filmforgatókönyveiből, Gergőnél pedig, aki az egyetem mellett másodosztályban focizik, a játékából derül ki.

 Hogyhogy ilyen nehéz megtalálni köteteit a könyvesboltok polcain? (Anno, mikor még Győrben jártam gimnáziumba, a McDonaldsban lévő könyvesboltban láttam csak. Most már se ott, se Pécsett, se Tapolcán nem találom, sőt egyszer még rendeltem is, de végül azt mondták, hogy nincs raktáron.)


 Sajnos a kortárs magyar irodalommal roppant mostohán bánnak a könyvterjesztők. Azt mondják, verseskönyv nem kell senkinek. Pedig amikor a kortárs irodalomra is figyelő magyartanárok hívására elmegyek egy új könyvemmel gimnáziumokba, akkor kapásból megvásárolnak 20 könyvet mindegyik helyen.

 Melyik kötetét szereti a legjobban? Van kedvenc saját verse? Kedvenc költő, író, esetleg konkrét mű? Vajon ki lehet Villányi László példaképe?

Inkább azt szeretem, hogy sok olvasó magáénak érzi a verseimet, a könyveimet. Először József Attilánál éreztem rá a költészet mibenlétére. Fontosak lettek esztétikai írásai is. Krúdy, Kosztolányi, Szép Ernő, Kormos István, Weöres Sándor, Proust, Borges, Bruno Schulz, Cortázar, hosszan sorolhatnám még a kedvenceket.
 
„ahogy kezében tartotta, megélte
 az időt, míg körré kopott a kavics”

Mikor olvashatjuk a legújabb szerzeményeit?

Az Élet és Irodalomban lesz egy oldalnyi, aztán az áprilisi Vigiliában és a májusi Jelenkorban is lesznek még verseim.

 Ön hogyan jutott először publikálási lehetőséghez? Göröngyös volt az oda vezető út? Milyen tanácsot adna a most még csak szárnyaikat bontogató költőtanoncoknak?

Folyóiratban először húsz évesen, a szombathelyi Életünkben jelentem meg. Első könyvemet Kormos István szerkesztette. Huszonöt éves voltam, amikor kézbe vehettem. Akkor sokkal nehezebb volt elindulni, kevesebb volt a folyóirat, könyvkiadókról nem is beszélve. Szerkesztőként az egyik legnagyobb örömöm, ha tehetséges fiatalt közölhetek a Műhelyben. Hál’ Isten ez gyakorta előfordul. Azok a fiatalok emelkednek ki, akik rengeteget olvasnak, tudják, hogy a szakmát is meg kell tanulniuk, akikben van erő a küzdelemhez, nem ijednek meg a bíráló szótól, akik nem megkerülni akarják az akadályokat, hanem átugorni.

 Ha lehetne egy kívánsága, bármi, mi lenne az?

Egy derűsebb világ.

Interjúnk végére érve, őszíntén remélem, hogy ha csak kicsit is, de sikerült felkeltenem az olvasók érdeklődését Villányi, a versek és a kortárs irodalom iránt.
Ha igen, úgy látogassanak el a költő honlapjára vagy térjenek be egy antikváriumba, könyvesboltba 1-1 Villányi kötet után érdeklődve.

Illés Beáta
www.sensemagazine.net