Nők férfiszemmel

Kolozsi Orsolya

(Villányi László: valaki majd)


          Rendkívül szép kiállítású, ízléses, lapozgatásra termett színes kis könyvvel ismerkedik meg az, aki Villányi László legújabb verseskönyvét kézbe veszi. A győri Műhely főszerkesztőjének  munkája hatvankilenc rövid, mindössze négysoros verset tartalmaz, melyek mindegyike  egy-egy  különböző nemzetiségű költőnő munkája. A valaki majd alcíme (ismeretlen költőnők versei) és a versek alcímei legalábbis ezt sugallják, de természetesen egy percre sincs kétségünk afelől, hogy e szerzőnők egytől-egyig Villányi alteregói, hiszen nem titok, a borítón is szerepel, ki a valódi szerző.
A szerepverseknek, a szerzői hang különböző álarcok, maszkok mögötti megszólalásának jelentős hagyománya van a magyar irodalomban. Szintén nem ismeretlen ennek az eljárásnak az a speciális esete, melynek során egy férfi imitál női hangot: lírában Weöres Psychéje, prózában pedig Esterházy Csokonai Lilije vagy Parti Nagy Sárbogárdi Jolánja talán a legalapvetőbb példák. Villányi László kötete ezek közül Weöres Sándor művéhez kötődik leginkább, hiszen azon felül, hogy mindkét esetben a líra a meghatározó (Villányi esetében kizárólagos) műnem, a lírai alany(ok) nem csupán nő(k), hanem költőnő(k,) amely egyáltalán nem mellékes körülmény. Fontos különbség azonban, hogy míg a Psychében egyetlen alak tartja össze a verseket, addig a valaki majd című kötetben minden egyes vers más hangján szólal meg. A fiktív alkotók között van laoszi, kubai, osztrák, ukrán és még sok más nemzetiségű nő, ez az etnikai sokféleség azonban a versek hangulatában, formájában, beszédmódjában nem érhető tetten, a couleur locale, az egyes nemzetek egyedi jellemzői, a kultúrák közötti különbségből adódó látásmódbeli differenciák – néhány kivételtől (sörtől habos, rizsföld mellé) eltekintve - nem dominánsak a kötet rövid verseiben. Heterogenitás helyett inkább valamiféle egységesség jellemzi ezt a szövegvilágot, melyben valójában nem az a lényeges, hogy éppen görög, horvát, kameruni vagy izlandi költőnő a lírai alany, hanem az, hogy a versekben mindig a férfihoz való viszonyról van szó. A férfi-nő kapcsolatot azonban rendkívül sok aspektusból körüljárják a négysorosok: az apró pillanatképek (egy megbomlott konty, egy esti fürdő, egy elkapott pillantás) mellett a szerelmi kapcsolatok legfajsúlyosabb kérdései (hűség, hiányérzet, vágyakozás, beteljesületlenség) is megjelennek.
          Női szemszögből (túlnyomórészt megszólító versek segítségével) ismerkedhetünk meg azzal, hogyan gondolkodnak a nők a férfiakról, a velük való kapcsolatról – legalábbis első pillantásra így tűnik. Külön csavar azonban, hogy ezeket a verseket egy férfi írta, így valójában nem másról kaphatunk képet, mint  hogy hogyan képzeli egy férfi azt, ahogyan a nők gondolkodnak a férfiakról – arról tehát (épp fordítva, mint először gondoltuk), hogyan gondolkodik a nőről a férfi, és egy különös megoldással arról is, hogyan látja/láttatja saját nemét kívülállóként. A haiku-szerű rövid forma és a rendkívül finom nyelv elsősorban impressziók, hangulatok, a szerelem egy-egy apró mozzanatának érzékeltetésére képes: „Éppen beleharaptam az almába, mielőtt föltűnt/ a furcsa társasággal, tartogattam a falatot (íze/ akárha az ő szájában), egyenesen toltam a biciklit,/ tudva hogy néz, és csak a saroknál kezdtem el rágni.” (íze akárha) „Eljegyzésemre utaztam a zsúfolt buszon,/ lassanként sikerült egymáshoz feszülnünk/ (hiába szálltak le sokan), bár érezhetném/ reggelig, kívántam, és senkit úgy, azóta se.” (senkit úgy) Ezek az apró pillanatok, benyomások azonban szinte mindig túlmutatnak önmagukon, mögöttük általában erős gondolatiság is meghúzódik.
          És hogy mit akar mondani ez a kötet a szerelemről? Milyen szerelem-felfogás körvonalazódik ezekben a versekben? Villányi költeményei többnyire nem a beteljesült, boldog szerelem pillanatképeit villantják fel, hanem az elutasítás, a hiány, az elszakadás, a vágyakozás, a szerelem beteljesülése előtti vagy utáni pillanatokat idézik meg: „Amint megláttam, úgy éreztem, átölel,/ egész este néztük egymást, éjfél tájban/ kiderült, utazik tovább, csak ennyi volt,/ kérdeztem letörten, s ő széttárta karját.” (ennyi volt) „Nem vagyok kíváncsi álmaidra,/ hogyan közelít feléd egy arc,/ s ér el valaki másnak a szája,/ velem te ne, véletlenül se álmodj.” (valaki másnak) A feltételes mód és a tagadószók túlsúlyában is megmutatkozó negativitás, a szerelem beteljesületlensége mintha a kötet végére veszítene dominanciájából, s háttérbe kerülne a boldog, beteljesült kapcsolatok képeit felvillantó versekhez képest. A szerelem megjelenítésekor természetesen az erotika sem maradhat ki, a finom líra mindvégig játszik is ezzel a kérdéssel, soha egyetlen pillanatra sem tolódva el az obszcenitás felé: „Nézni se bírod, kiborít cigarettám füstje,/ kerülöd számat, folyton csak fintorogsz,/ de kínálatomban van másfajta íz és illat is,/ ott lent, gond nélkül, csókold összes ajkamat.” (ott lent)
          Nagyon fontos, kikerülhetetlen és a versekben is gyakran tematizálódó körülmény, hogy a lírai alanyok minden esetben költőnők, akik, míg a szeretett, esetleg elutasított férfiról gondolkodnak, egyúttal irodalmi alkotásokat hoznak létre. A négysoros szövegek nem csak magáról a szerelemről, a férfi-nő kapcsolatról mesélnek, hanem arról is,hogyan válik mindez irodalommá. Több szövegben is fellelhető az erre utaló, igen hangsúlyos reflexió: „Inkább sörtől habos szád, kortyolsz/ nyugalmat, gondolod, de tudnod kell,/ ahogy az idő mutatja korsód fenekét,/ úgy lesz horkolásodból is irodalom.” (sörtől habos) A versekben tehát az élet és az irodalom kapcsolata is kérdéssé válik. A kötet címét adó négysoros például arra tesz utalást, hogy az irodalom vagy az abba való beleíródás lehetősége sokszor értékesebb lehet egy költőnővel kapcsolatot létesítő számára, mint maga a kapcsolat: „Fenébe az irodalommal, megint kiderült,/ némelyik töredékem érdekesebb nálam,/ eztán hát mélyen hallgatok verseimről,/ s valaki majd magában engem mondogat” (valaki majd)
          A kis kötetnek nem csak borítója gazdag színekben, hanem a benne megszólaló versek is. A szerelem különböző oldalait, jellemző érzéseit és szituációit körüljáró kis szövegek így a  különböző tapasztalattal rendelkező olvasók számára is fenntartják a magunkra ismerés lehetőségét, de gazdag olvasnivalót nyújtanak azoknak is, akik a számukra ismeretlen tapasztalatok megértésére, megismerésére (is) nyitottak.

Kortárs 2009/9