Illés Eszter kritikája

Villányi László: valaki majd
ismeretlen költőnők versei

    Hogy kinek ajánlom Villányi valaki majd c. kötetét? Természetesen mindenkinek, de elsősorban a szebbik nem képviselőinek. Tizenéves lányoknak, akik még csak ízlelgetik a szerelmet; fiatal nőknek, akik egyszerre imádják és gyűlölik a férfit, egyszerre uralkodnak felette és hajtják meg a fejüket előtte; és érett nőknek, akik már tudják, hogy kell bölcsnek lenni a szerelemben is. A legfiatalabbaknak ízelítő, hogy mi mindenen fognak még keresztülmenni, hogy milyen tengersok árnyalata is van a szerelemnek és a szexualitásnak; a huszas-harmincasoknak tükör és vigasz; az idősebbeknek pedig nosztalgia és visszaigazolás.
    A kötet 69 rímtelen négysorost tartalmaz, mindet más-más nemzetiségű nő tollába adta a költő. A versek igazodnak az adott néphez kapcsolódó jellegzetességekhez, talán még sztereotípiákhoz is. Jó példa erre az ismeretlen cseh költőnő verse:

Inkább sörtől habos a szád, kortyolsz
nyugalmat, gondolod, de tudnod kell,
ahogy az idő mutatja korsód fenekét,
úgy lesz horkolásodból is irodalom.

Minden vers egy erős, önálló, szerelmes nő cseppet sem csöpögős, inkább hűvös és tárgyilagos vallomása, illetve visszatekintése az elmúlt szerelemre. Együltömben faltam fel a kötetet, amikor először a kezembe került. Olyan érzésem volt, mintha egy homályos, vörös falú kávézóban ültem volna, körülöttem meg ez a sok nő. A szerb és a francia egymás mellett ül, magasak, karcsúak, sötét a hajuk és vörös az ajkuk, dohányoznak, nem nevetgélnek. A brazil lány a paraguayival és az ausztrállal koktélozgat, nagyokat kacagnak, dobálják a hajukat. Én az ír csajjal sörözgetek, mellettünk a nepáli lány zöld teát kortyolgat a svájcival. Hetvenen vagyunk, a mindenféle nő meg én, a magyar lány. Mi másról beszélgetnénk, mint a férfiakról? Nem tehetetlen sirám ez, nem az a tipkus „minden pasi disznó”-szöveg. Nem, nem. Ezek a nők túlvannak azon, hogy siránkozzanak. Túlságosan ismerik a másik nemet és önmagukat ahhoz, hogy elvakítsák őket az érzelmeik. Pedig őszintén szeretik vagy szerették azt a valakit. De magukat is szeretik. És az elmúlt vagy jelenlegi kapcsolatok füstös-rúzsfoltos boncasztalra kerülnek, nem is párbeszéd, nem is hosszas ömlengés formájában. Velem ez volt, ő így, én úgy, hát ez lett. Ennyi. Ami igazán nagyszabású, annak nincs szüksége négy sornál többre. Mint egy tűsarok, rövid és velős történetek ezek, a lényeget sűrítik, és nagyon szúrnak.
Sokáig tartott, míg elfogadtam, hogy mindezt egy férfi írta. A most 58 éves, győri Villányi Lászlónak ez a kötete 2008-ban jelent meg nyolcadikként, azóta, 2009-ben, kijött még egy. A valaki majd-ban olyanokat írt le, amikről nem beszélünk. Amiket érzünk, éreztünk mind, amik igenis túlmutatnak azon, hogy szeret, nem szeret. Végre olyan versek, amik a nőket nem egyszerű, szentimentális lényekként mutatja be. Villányi László ismeretlen költőnői nyíltan vállalják a szexualitásukat, a fájdalmukat, a büszkeségüket. Lehet, hogy pokolian szenvednek, de tudják, hogy nem halnak bele. Egyszerre tárgyilagos és rendkívül bensőséges a szerelem ábrázolása ezekben a versekben. Legmerészebb álmaimban sem mertem volna soha elképzelni, hogy egy férfi így tudna ábrázolni minket. No, ott van Weöres Pszichéje. De ő egy 19(?). századi kisasszony, aki leírja azt, amire akkoriban gondolni sem volt szabad. Villányi László versei ezen túllépnek, itt nem arról van szó, ami tabu, hanem ami túl atomnyi ahhoz, hogy számba vegyük. Ezekben a versekben valmiféle 21. századi hibrid szólal meg, a doromboló cica és a maga útját járó puma keveréke, és a 69 négysorosból legalább eggyel minden mai nő azonosulni tud.
Én kettőt beleírtam a telefonomba, a piszkozatok közé. Még két éve, azt hiszem. Most is szeretem őket, de most már másik kettőt mentettem el magamnak, most másik kettő az aktuális. Kísérletet végzek, sikerül-e végigélnem mind a hatvankilencet. Lejegyzem ide is a legújabb felfedezettemet. Neked ízelítőül, magamnak csak mert jó érzés:

ha eljön
ismeretlen kínai költőnő verse

Milyen szépen kuszálódik össze feltűzött
hajad, szólt szemérmesen, s folytattam
magamban, ha eljön a szerelem ideje,
majd ez legyen sorsa lélegzetemnek is.

Illés Eszter