Részlet Csehy Zoltán kritikájából

Villányi László költészetét a finom elegancia költészetének látom, a szelíd mozgások lírájának, amikor az önéletrajziság tökéletesnek látszó illúziója versről versre hiteti el magát, hogy aztán az olvasó a képébe kapja a kérlelhetetlen, öndefiníciónak (is) ható mondatot: „visszaeső életrajzszédelgő vagy”. Az „életrajzszédelgés” egyik oka a mindenek előtt verseiben alighanem a szerelemérzés dinamikájából fakad, a másik a nyelvi megragadhatóság szokásos bizonytalanságából, mely lépten-nyomon tematizálódik. Ehhez harmadik okként társíthatnánk azt a speciális természethez való viszonyt, mely feloldja a növényi, az állati és az emberi lét közti átjárhatatlanságot, ugyanis Villányi új kötetének egyik legjellegzetesebb vonása, hogy szövegeit olykor benövik a (természetesen gyönyörű) virágok, besurrogja a (magától értetődően csodálatos) madarak szinte katalógusszerű jelenléte.

Élet és Irodalom 2020