Simon Erika Beszélgetés Villányi László költővel

Hűség a benső csendhez

Beszélgetés Villányi László költővel

 „A legfontosabb dolgokról nem tudunk beszélni, vagyis gondolkozni sem. Létezésünk alapjai – a hallgatás mélyén – sértetlenül őriznek ép, teljes tartalmakat. Az író … versében, regényében a világ eredeti épségét és teljességét igyekszik visszaállítani.”  Ottlik Géza szavait idézve talán jól sejtjük, hogy a Villányi-költészetben a köznapi lét apró mozzanatai, a hallgatás és a benső csend révén válnak fölfedezéssé. Hogyan születik meg a vers?

A kezdetektől a hétköznapokban rejlő költészetre van érzékenységem. A látszólagos semmiségekben fedezem fel az idő rétegeit, a teljesség felé mutató kisvilágokat. Segít a magamban megteremtett csend, lassúság. Verset inspirálhat egy álom, egy felötlő emlék, egy apró történés, a fontos az, hogy nyelvileg valami izgalmas induljon el bennem, majd napokig, hetekig formálgatom, mire minden szó a helyére kerül, pontosnak érzem a ritmust. Voltak olyan időszakok, amikor a töredék izgatott, nem volt késztetésem, hogy hagyományos módon kerekítsem ki a verset, csak a töredékeket csiszoltam, azokból építkeztem, s zenei hasonlattal élve, impromtu-k születtek, mint legutóbbi kötetemben is.

A húszegynéhány éves korában publikált Délibábünnep versei és az utóbbi mindenek előtt kötet darabjai valamiképp együtt vannak-e az életmű eleven folyamában? Négy évtizednél is több választja el ezeket egymástól…

Ha felidézem első próbálkozásaimat, első verseimet, akkor egyértelmű, hogy költői látásmódom nem változott. Sőt, ez érvényes a versírás nélküli, gyerekkori, kamaszkori időkre is.  Mindez persze az évtizedek alatt gazdagodott, finomodott, de a lényeg változatlan maradt.

Alakította-e költői útját olvasmány-élmény, vagy barátság? Például az azonos égtáj szülöttjének, Kormos Istvánnak léte? Esetleg Proust, vagy Simone Weil?

1975-ben Kormos István vállalta a Kassák Kollégium antológiájának lektorálását, s hogy bevezetőt ír hozzá. Egyszer betoppant az Ifjúsági Házba, hívott, menjek vele Mosonszentmiklósra, Lébénybe. A hédervári estjén tanúja lehettem találkozásának gyerekkori múzsájával, Mézes Annussal. Többször jártam nála az Üllői úton, majd amikor első könyvemet szerkesztette, a Móra Kiadóban. Többek között ott ismertem meg Kalász Mártont, Kántor Pétert, Kemsei Istvánt. Lator Lászlóval és Szepesi Attilával édesanyám szülővárosa, Beregszász is összekötött, ottani élményeink. Parancs Jánossal már Kormos halála után találkoztam, általa ismertem meg Deák Lászlót és Karátson Endrét. Ők bensőséges barátaim lettek. A Gergely Ágnessel, Takács Zsuzsával, Vasadi Péterrel, Csokits Jánossal, Bertók Lászlóval, Baránszky Lászlóval, Tandori Dezsővel, Lőrinczy Hubával, Tarján Tamással, Tolnai Ottóval való barátságunk már a kilencvenes években lett egyre szorosabb. Lábass Endrével sokat csatangoltunk Pest utcáin, otthon érzem magamat Krajcsovics Éva műtermében. Több barátot adtak az utóbbi évek, évtizedek is, ajándék a velük való együttlét. Proust regényfolyamát mindkét fordításban olvastam, valamiképpen rokonomnak érzem, ahogyan Kosztolányi Dezsőt, Szép Ernőt vagy Dsida Jenőt, akárcsak  Kavafiszt, Reverdyt vagy Borgest. Hosszan sorolhatnám. Már túl voltam harmincadik életévemen, amikor egy bencés szerzetessel filmklubot vezettünk, ő hívta fel a figyelmemet Simone Weil: Ami személyes és ami szent című könyvére. Alapvetően meghatározta gondolkodásomat a hit kérdéseiről. Mindegyik könyv, mindegyik barátság világokat nyitott meg előttem.

Milyen élmények inspirálták elhatározását, hogy – nagy figyelemmel és invencióval – főszerkesztője legyen harminc éven át a győri Műhely irodalmi és művészeti folyóiratnak?

A hetvenes évek elején tagja, később vezetője lettem a győri Kassák Kollégiumnak. Itt azok a fiatalok gyülekeztek, akik verset, prózát írtak, grafikákat készítettek. Tag volt például Pátkai Tivadar, Kurcsis László és Borbély János, akik ma is aktívak. Beszélgettünk, vitatkoztunk egymás verseiről, előkerültek könyvek. Itt találkoztam például Pilinszky János, Nagy László, Micheaux vagy Vasko Popa költészetével. 1974-ben népművelőként kezdtem el dolgozni az Ifjúsági Házban. Egy országos olvasótábori rendezvényen megismertem Nagy Gáspárt, akinek elmondtam, hogy nyitottá szeretném tenni a Kassák Kollégiumot, meghívni olyan költőket, akiknek személyisége inspirálhat bennünket, akik véleményt mondanak próbálkozásainkról. Gazsi adott címeket, így rajta kívül eljött hozzánk Kormos István, Nagy László, Fodor András, Orbán Ottó, Csoóri Sándor, Ágh István és mások. Abban az időben rendkívül izgalmas szellemi élet alakult ki az Ifjúsági Házban. Minden évben hívtam Cseh Tamást és Sándor Györgyöt, az estjeik után hosszasan beszélgettünk, Gyuritól szamizdatban megkaptam pl. Hamvas Béla esszéit. A nyolcvanas évek elején jártam Párizsban, ott Sipos Gyulával találkozva, ajándék könyvekkel teli polcáról leemelve, olvashattam Márai Sándor Föld, föld című könyvét, megismerhettem Bibó István gondolatait. Elkezdtem rendszeresen publikálni a Pete György által szerkesztett Életünkben, hívott is oda szerkesztőnek. Pannonhalmára Dávid atyához jártam, tőle hallottam először Cusanus vagy Ebner életművéről. Vagyis mire 1989-re megérlelődött a változtatás igénye, már meglehetősen pontosan tudtam, milyen koncepcióval pályázok, milyen szellemiségű folyóirattá szeretném átalakítani a Műhelyt.

A városi lét hosszú évtizedei után a falusi élet légköre, hogyan hat költészetére, esetleg hoz valamiféle hangnem-váltást is?

Ezek már a visszavonulás utáni évek, a megnyugvás ideje. Természetesen ebből nincsenek kizárva a baráti találkozások, az utazások. Győrben a városi léthez tartozott a folytonos biciklizés a Rábához és a Marcalhoz, kedvenc helyszínekre, a vasúti hídhoz, a kikerics réthez, most elég néhány lépés, hogy meglássam a Mosoni-Dunát. A kertészkedés, a ház körüli teendők örömteli újdonságot jelentenek. Bőven van időm felfedezni újabb könyveket, vagy újraolvasni régi kedvenceket. Sokkal több zenét hallgathatok, mint korábban, vissza-visszatérve Mozart, Beethoven, Schubert, Bartók és mások szeretett műveihez, vagy rácsodálkozva olyan kortárs muzsikájára, mint Arvo Pärt. Persze a dzsesszhez sem lettem hűtlen. A legutóbbi, mindenek előtt című kötetemben felfedezhető az új élet hatása, de az utóbbi két évben írt versekben inkább hajdani emlékek dominálnak.

 Ha a költő hűséges a maga tehetségének törvényeihez, a saját útjához, hangjához, akkor ez esztétikai cselekedet-e, vagy talán etikai is?

Mindig távol tartottam magamat divatoktól, ideológiáktól. A szellemileg független emberekhez vonzódtam, akik erős belső szabadságot építettek magukban. Példa volt Márai Sándor, Bibó István, Hamvas Béla és Söveges Dávid atya.

Beszélgetésünk végén költőtársát, Tandori Dezsőt idézem: Villányi László korokat, érzéslehetőségeket, letöréseket, vígságokat, pontos képeket és képzelgéseket ad, „ámulatos” a változatossága. 

 

(Keresztény Élet)

Lexikon

1953-ban született Győrben. A Jedlik Ányos Gépipari technikumban érettségizett. 1979-ben a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát népművelés-magyar szakon. Népművelőként, tanárként dolgozott. 1990-2020 a győri Műhely folyóirat főszerkesztője. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Győrzámolyon él. 1978 óta tizenkilenc kötete jelent meg. Díjai többek között: József Attila-, Radnóti-, Kormos István-, Déry Tibor-, Zelk Zoltán-, Szépíró-, Alföld-díj és Székely Bicskarend.